Selena Coleridre, a vámpír - 5. fejezet

Selena II. rész

(Selena szemszöge)

- Selena, elmondanád, hogy mi történt veled az elmúlt 146 évben? – kérdezte Jazzy

- Persze, de az elejétől kezdem, rendben? – tettem fel a kérdésem, amire mindenki csak bólintott – 1846-ban Texasban születtem, Jasper húgaként. – amikor ezt kimondtam Jasper-re mosolyogtam, majd folytattam – Jó családból származtunk, mindenünk megvolt, ami az anyagiakat illeti. Jazz-zel nagyon közel álltunk egymáshoz, nagyon szerettük egymást. Minden jól alakult egészen 1863-ig, amikor Jasper elment egy háborúba, de sohasem tért vissza, és mi azt hittük meghalt. Ez négy hónappal a 17. születésnapom előtt történt, és én teljesen magamba fordultam, hiszen Jasper sokat jelentett nekem. A szüleim a 17. születésnapomra rendeztek nekem egy bált, amin bár nem volt túl sok kedvem, mert még mindig gyászoltam a bátyámat, de részt kellett vennem. Ezen a bálon újabb fordulatot vett az életem – ahogy ezt kimondtam, eszembe jutott Spencer, a férfi, akit mindennél jobban szerettem, de elvesztettem. Már majdnem öt perce lehettem csendben, annyira magával ragadtak a múltbéli emlékeim, de senki nem szólt a hallgatásom miatt, és ezért kifejezetten hálás voltam. – Ezen a bálon megismerkedtem egy különleges férfival, akit Dr. Spencer Coleridre-nak hívtak, rövid szőkés-barna haja, és gyönyörű aranybarna szemei voltak. Rögtön beleszerettem. Legnagyobb örömömre a bál alatt többször is felkért táncolni, nagyon kedves és figyelmes volt egész este. Elhalmozott bókokkal.  A bál után tovább udvarolt, legtöbbször virágokat, azon belül is rózsákat küldött, de néha előfordult, hogy ékszerrel kedveskedett nekem. Majdnem egy évig udvarolt ilyen formában, amikor a 18. születésnapom előtt kb. egy héttel megkérte a kezem, és én boldogan mondtam neki igent. A 18. születésnapomra a szüleim ismét bált rendeztek, amin bejelentettük Spencer-rel az eljegyzésünket, és azt is, hogy az esküvőnket az eljegyzés után két hónappal tartjuk meg. Spencer-nek az eljegyzésünk után egy héttel el kellett utaznia. Kicsit több mint egy hónapig volt távolt, de ez az idő egy örökkévalóságnak hatott. Nagyon hiányzott. Mikor visszatért, észrevettem, hogy megváltozott, a bőre jéghideg, és hófehér volt. Elmondta, hogy az utazása közben, volt egy balesete, és ezért egy Bruce nevű vámpír átváltoztatta, és az alatt az idő alatt, amíg távol meg tanulta kontrolálni a szomját is. Ez után azt mondta, hogy mivel ő vámpír lett, ezért nem vehet el, mert bármelyik pillanatban bánthat, és azért is mert, akkor még úgy tudta, hogy a vámpíroknak nem lehet gyermekük, és tudta, hogy én mennyire szeretnék saját babát. Nagy nehezen, de meggyőztem, hogy ezek engem nem érdekelnek, szeretem őt és, hogy vele szeretnék élni, a feleségeként, az örökkévalóságig. Megkértem, hogy vegyen el feleségül, és hogy ha elvesz, akkor a nászút után változtasson át engem is, erre azt mondta, hogy ezen gondolkodnia kell, ezért kért egy nap gondolkodási időt, de végül beleegyezett. Még az esküvőnk előtt bemutatta nekem Bruce-t. Két hét múlva megtartottunk az esküvőt, ami egyszerűen csodálatos volt, majd elmentünk egy hónapra nászútra. Már egy hete voltunk a nászutunkon, amikor észrevettünk, hogy egy kisebb dudor van a hasamon, az étvágyam megnőtt, sokat alszom, és többször is volt hányingerem, amiből férjem arra következtetett, hogy gyermekünk lesz. Nagyon boldogok voltunk, de Spencer nagyon féltett, hiszen ő még is csak egy vámpír, és akkor a gyermekünk félvér lesz, és nem tudtuk, hogy ez mit jelent a gyermekre, és rám nézve. Kb. hat hónap terhesség után megszülettek a gyermekeink - amikor ezt kimondtam, mindenki kérdő tekintettel nézett rám, hiszen nem értették a többes számot – négyes ikreink születtek, két kisfiú, és két kislány. Miután megszültem a gyerekeket a férjem rögtön átváltoztatott. Miután véget ért az átváltozás, férjem elvitt vadászni, és a gyerekeket addig Bruce-ra bízta, akit időközben hívott oda. A vadászat gond nélkül ment, és amikor végeztünk, végre láthattam a kisbabáim, valamint nevet is adhattunk nekik. A az egyik fiúnk a Jasper Eric Coleridre nevet, míg a másik fiúnk a Bill Spencer Coleridre nevet kapta. A lányainkat Elisabeth Pam Coleridre-nek, és Sookie Selena Coleridre-nak neveztünk el. Visszatértünk Texas-ba, és pár hónapot még ott töltöttünk, majd utazgatni kezdtünk. Több vámpírcsaládhoz is tartoztunk. Körülbelül negyven évig csak utazgattunk, majd csatlakoztunk egy nagyobb vámpírcsaládhoz, amiről ne haragudjatok, de jelenleg csak annyit szeretnék elmondani, hogy kb. fél évvel ezelőttig ott éltünk velük, és voltunk a vezetőik. Kb. fél évvel ezelőtt jöttem el, amikor férjem meghalt. Azóta én csak bolyongok, a gyerekek pedig együtt elköltöztek. – hallottam a gondolataikban, és éreztem az érzéseiken keresztül, hogy együtt éreznek velem, és sajnálják azt, ami velem történt, de elsősorban Jasper érezte rosszul magát, amiért nem lehetett mellettem a nehéz időkben. Éreztem, hogy még lenne néhány kérdésük, ezért ezt szóvá is tettem –Tudom, hogy vannak még kérdéseitek, tegyétek fel nyugodtan.

- Tartod a gyermekeiddel a kapcsolatot, szoktál velük beszélni? – kérdezte Bella.

- Igen szoktunk néha beszélni telefonon. – válaszoltam Bellának

- A férjednek is volt képessége? – kérdezte Carlisle, zavarban, mégis kíváncsian.

- Igen, volt. – válaszoltam, Carlisle-nek kicsit szomorúan.

- Ha nem gond, akkor megkérdezhetem, hogy milyen képessége volt? – kérdezte ismét Carlisle.

- Igen, persze. Spencer-nek hasonló képessége volt, mint Edward-nak. Ő is tudott olvasni mások gondolataiban, de ő tudott rajuk gondolatban válaszolni is. Természetesen ez a képesség is meg van nekem, de szerencsére, ha akarom, akkor ki tudom kapcsolni. Néha nagyon idegesítő, vagy zavarba ejtő mások gondolatait hallgatni.

- Ezt meg tudom érteni. – értett egyet velem Edward.

- Te beszélsz? Tudod milyen idegesítő tud lenni, hogy ismered minden gondolatunk, azokat a dolgokat is amik nem tartoznak senki másra? – szólalt meg Alice.

- Ne vitatkozzatok gyerekek! – szólt rájuk Carlisle.

- Köszönöm Carlisle! Nem szeretném, ha egy buta megszólalásom miatt veszekednének. Egyébként nagyon jó apa, és vezető vagy! – szóltam Carlisle-hoz gondolatban.

- Nincs mit Selena! Nyugodj meg nem fognak. És köszönöm szépen. – válaszolt Carlisle hálásan, és meghatottan, mire a többiek érdeklődve néztek Carlisle-ra, mivel nem értették, hogy mire válaszolt, amikor nem szólalt meg senki.

- Ezt kinek mondtad, Drágám? – kérdezte meg Esme a férjét.

- Selena-nak. – válaszolt Carlisle a feleségének értetlenül.

- De hát ő meg sem szólalt apa! – szólalt meg most Rosalie.

- Ez így nem teljesen igaz. – keltem Carlisle védelmére, mert a végén még bolondnak nézik. A kijelentésemre mindenki kíváncsian nézett rám – Lehet, hogy hangosan nem szólaltam meg, de gondolatban igen, és Carlisle arra válaszolt. Mint mondtam a férjem tudott gondolatban is kommunikálni, így én is tudok.

- Így már értem. – válaszolta Carlisle.

- Kíváncsi vagyok az unokaöcséimre, és az unokahúgaimra. Vajon milyenek lehetnek? Bár, ha Selly gyerekei, akkor biztos különlegesek, és gyönyörűek. Bárcsak megismerhetném őket! – gondolta bátyám, és nagyon izgatott volt a gondolattól, ahogy a gyerekeimre gondolt, ezért küldtem felé egy nyugalom hullámot. Nagyon meghatott azzal, hogy szeretné megismerni a gyermekeimet, ezért oda fordultam hozzá, és szorosan megöleltem. Jazz megdöbbent egy pillanatra a nyugalom hullámom miatt, és nem értette, hogy miért öleltem meg ilyen hirtelen, de visszaölelt.

- Ez te voltál, Hugi? – kérdezte bátyám, amikor elengedtük egymást – Te küldtél nekem nyugalom hullámot?

- Igen, én voltam, Nagyon izgatott lettél, amikor a gyerekeimre gondoltál. Ne haragudj! - válaszoltam Jazz-nek szemlesütve.

- Semmi gond. – mondta Jasper mosolyogva – És ha nem túl nagy gond, akkor szeretném megismerni a gyerekeidet. Szerintem a többiek is nagyon szívesen megismernék őket.

- Igen szeretnénk megismerni a gyermekeid. – válaszolta mindenki egyszerre izgatottan, aminek nagyon örültem.

- Ennek nagyon örülök. Ez esetben majd felhívom őket valamelyik nap, ha az úgy megfelel. – mondtam a többieknek, és vártam a válaszokat. Először Carlisle szólalt meg.

- Mit szólnátok, ha egy hét múlva elköltöznénk, úgy is itt volt már az ideje, hiszen az emberek már kezdenek gyanakodni. Az új otthonunkban már berendeznénk saját szobákat Selena-nak, és a gyerekeinek is, és akkor mindenkinek lenne saját helye. Az egy hét alatt pedig Bella, és Jasper elintézhetnék, az új papírokat mindenki számára, természetesen neked is Selena. Mit szólnál, ha mostantól a neved Selena Hale Cullen lenne? Persze, csak ha te is szeretnéd. Elvégre mostantól te is a családunkhoz tartozol, lányom. – mondta az új apám. Nagyon meghatottak szavai, és hogy már most a lányának tekint, pedig még csak most ismert meg. Odamentem hozzá és szorosan megöleltem. Miután elengedtem apámat mindenkihez odamentem, és megöleltem, és legnagyobb meglepetésemre, még Rosalie is engedte, hogy megöleljem, és vissza is ölelt. Úgy éreztem, hogy ez mindenkit meglepett, de örültek neki.

- Köszönöm, Apa. És a többieknek is. Ha senkinek sincs kifogása ellene, akkor szívesen viselném a Selena Hale Cullen nevet. – szólaltam meg, miután mindenkit megöleltem.

- Nincs! – mondták egyszerre a mindenki, és én felhőtlenül boldog voltam, hogy újra a bátyámmal lehetek, valamint egy csodálatos család tagja lehetek, a boldogságomhoz, már csak a gyerekek, és a férjem hiányzott.

- Akkor holnap elintézem mindenkinek az új papírját. Selena kéne rólad fotó a papírjaidhoz. – mondta Bella

- Rendben, majd keresek egy képet, és odaadom. Még egyszer köszönök mindent! – amikor ezt kimondtam, hirtelen látomásom lett, és ezt a többiek is észrevették. A látomásomban Alice és én igazi sógornőkhöz illő módon vásárolgattunk.

- Mit láttál Selena? – kérdezte meg Alice.

Selena Coleridre, a vámpír - 4. fejezet

Selena I. rész

(Alice szemszöge)

Alig tudom elhinni, hogy Jasper-nek itt a húga, mesélt már róla, de azt hitte, vagyis hittük, hogy meghalt, de ennek ellenére örülök, hogy „él” és itt van, mert Jasper is örül. Különös, mert nem láttam, hogy jön, de vajon miért? Ez kicsit fura, de ennek ellenére nagyon szimpatikusnak tűnik, és remélem, hogy jó barátnők leszünk.

Elmentünk vadászni. Selena 4 szarvast fogyasztott el, és amikor végzett, akkor neki is gyönyörű aranybarna szemei lettek. Mi fejenként 3-3 szarvassal végeztünk. Már alig vártam, hogy visszaérjünk, és meséljem magáról, mert nagyon kíváncsi voltam rá, meg akartam ismerni, ha másért nem is, hát azért, mert Jasper testvére volt, és neki fontos, akkor nekem is, de nem csak ezért szerettem volna megismerni. Hamar végeztünk, bár akkor egy örökké valóságnak tűnt. Ahogy észrevettem mindenki megpróbált nagyon gyors lenni, mert mindenkit érdekelt a története. Amikor hazaértünk, mindenki helyet foglalt a nappaliban. Jazz és én, Selena mellé ültünk, Carlisle és Esme velünk szembe foglalt helyet, mellettük ült Edward, Bella, és Bella ölében Renesmee, és nem messze tőlünk egy másik kanapén foglalt helyet Rosalie és Emmett. Már 1-2 perce ott ülhettünk síri csendben amikor Selena egyszer csak megszólalt:

-          Kérdezzetek, amit szeretnétek, én pedig igyekszem mindenre kérdésetekre válaszolni. – mondta Sell

-          Miért nem láttam, hogy jössz, miért nem látom a jövőd? – tettem fel az első kérdést, ami az eszembe jutott.

-          Mindjárt válaszolok a kérdésedre, de előbb lenne egy, vagyis két kérdésem. - válaszolta Selena – Mond csak Edward, te hallod a gondolataimat? – kérdezte meg bátyámat, mi pedig meglepődtünk, hogy honnan ismeri a képességét – És te Jazzy, érzed, hogy mikor mit érzek? – kérdezte most szerelmemet, és mi ismét megdöbbentünk, ismeri mindenki képességét, de vajon honnan? – Mindjárt meg tudjátok, hogy honnan ismerem a képességeitek. – mondta Sell, mintha csak olvasna a gondolataimban, vagyis azt hiszem mindenkiében, mert ez biztos mindenkit érdekelt.

-          Nem, egyáltalán nem érzem az érzéseid, és ez nagyon furcsa, ilyen még soha nem fordult elő velem, a létezésem alatt. – válaszolt először szerelmem.

-          És én sem hallom a gondolataidat. – válaszolt férjem után Edward is.

-          Ez a képességeddel kapcsolatos? – kérdezte apám.

-          Igen, Carlisle a képességemmel kapcsolatos. Az a képességem, hogy van egy pajzsom, ami megvéd a fizikai, és mentális támadások, képességek ellen, valamint ennek a pajzsnak a segítségével, mások képessége is az enyém lehet. Így már az enyém Edward gondolatolvasó, Alice jövőbelátó, és Jasper érzések irányító képessége, olyan erőm már volt, amivel az érzéseket éreztem, most már irányítani is tudom őket, valamint ezt a pajzsot ki is tudom terjeszteni, ezzel megvédve másokat is. – mondta Sell, és mi jól meglepődtünk, mert ez egy elég erős képesség, főleg, hogy így mások képessége is az övé lesz. – A képességeitek pedig onnan ismerem, hogy van egy szerzett képességem, aminek segítségével, ha valakit megérintek, akkor látom az összes emlékét, mindent, ami történt vele, egész élete és létezése alatt. Ennek a képességnek köszönhetően már mindegyikőtökről tudok mindent, - folytatta Selena, ez a lány nagyon különleges, és csupa meglepetés

-          Selly, elmondanád, hogy mi történt veled az elmúlt 146 év évben, amióta nem találkoztunk? – kérdezte szerelmem.

Selena Coleridre, a vámpír - 3. fejezet

Ismerős ismeretlen

(Jasper szemszöge)

A nappaliban volt az egész család, kivéve Esme, ő a konyhában főzött, mert el akart menni az árva gyerekekhez. Esme általában hetente kétszer ment el az árvaházba az ottani gyerekekhez, szeret ott lenni, és foglalkozni velük. Valamint Carlisle nem volt a nappaliban, mert ő a dolgozószobájában tevékenykedett. Emmett és Rosalie nézték a tv-t, Edward és Bella Renesmee-vel játszottak, míg Alice az ölemben ült, és úgy beszélgettünk, amikor mindannyian megéreztük egy idegen vámpír illatát. Mindannyian kimentünk a ház elé a verandára, hogy megnézzük, hogy ki jött a házunk közelébe. Amikor kiértünk, megláttunk egy gyönyörű magas és vékony vámpírlányt, akinek hosszú, hullámos szőke haja volt. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam, hogy honnan. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ugyanis nem éreztem a vámpír lány érzéseit, ezért Alice-t gyengéden egy kicsit magam mögé toltam, ám ekkor egy másik érdekes dolog történt. A vámpírlány amint meglátott minket, megfordult, és készült elindulni, amikor egyszer csak összeesett. Nem tudtuk mi történt, ezért Carlisle odament, és felvette a karjaiba, majd bevitte a házba, egyenesen a dolgozószobájában kialakított rendelőbe, minket pedig kiküldött. Mindenkiben volt egy kis félelem, és Rosalie-n kívül mindenki aggódott is a vámpírlányért. Aztán hirtelen meghallottuk, hogy a lány ébredezni kezd, majd hallottuk, ahogy apánk és a lány bemutatkoznak egymásnak, utána pedig, hogy Carlisle meghívja, hogy maradjon nálunk, és ajánlja neki, hogy menjen el vadászni, és ekkor meg tudtuk, hogy ő is állatvéren él, akárcsak mi. Hallottuk, amikor Carlisle megkérdezte, hogy nem lenne-e gond, ha mi is vele mennénk, és amikor a lány azt mondta, hogy nem zavarna, akkor mindannyian bementünk hozzájuk, a szobába. Amikor bementünk a szobába, akkor mindannyian ránéztünk a vámpírlányra, és ekkor én teljesen ledöbbentem, hiszen ismerős volt a lány, felismertem benne a húgomat, akiről azt hittem, hogy már rég meghalt, erre most itt van a házunkba, méghozzá vámpírként. Még mindig döbbentem álltam ott, amikor Selly hirtelen a nyakamba ugrott, és én is szorosan öleltem őt. Olyan jó volt a karjaimban tartani őt, annyira hiányzott, mert amikor még emberek voltunk, ő állt hozzám a legközelebb, nagyon szerettük egymást, és én azt hittem, hogy már rég meghalt, de nem, itt van, „él”, és ez boldogsággal töltött el. Éreztem családom meglepettségét, de most ez sem érdekelt. Már jó ideje öleltük egymást, amikor megszólaltam:

-          Jaj, kicsim, annyira hiányoztál, azt hittem hogy meghaltál. –mondtam Selly-nek

-          Te is hiányoztál nekem, és én is azt hittem, hogy meghaltál. – válaszolta húgom

-          Elnézést, de ti ismeritek egymást? – kérdezte szerelem, Alice, és éreztem a belőle áradó szomorúságot, féltékenységet, és a csalódottságot, Elengedtem húgom, és odamentem kedvesemhez, és átöleltem.

-          Igen édes ismerjük egymást, de ne legyél féltékeny. –Próbáltam nyugtatni, és vigasztalni kedvesem.

-          Szia!- köszönt neki Selena, és a kezét nyújtotta Alice-nek – én Selena Coleridre vagyok, Jasper húga – mutatkozott be húgom, és éreztem, hogy szerelmem nyugodtabb lett karjaimba, majd kezet fogott Selly-vel. Mindenki meglepődött azon, hogy Sell és én testvérek vagyunk.

-          Szia! Én Alice Cullen vagyok, Jasper felesége. Ti tényleg testvérek vagytok, de az hogy lehet?

-          Örülök, hogy megismerhetlek Alice. Mi egy családból származunk, amikor még emberek voltunk, aztán Jazzy egyszer csak eltűnt, mindenki azt hitte, hogy meghalt, de majd mesélek bővebben, ha már vadásztunk. Rendben?

-          Persze. Jazzy?

-          Tudod drágám, amikor még emberek voltunk, már akkor is sokan hívtak Jazz-nek, és aztán ebből lett a Jazzy, de csak a húgom hívott így, én meg mindig Selly-ztem, mert őt mindenki Sell-nek becézte. Selly, engedd meg, hogy bemutassam a családom. Az apámat, Carlisle-t már ismered – mutattam Carlisle-ra, aztán „anyámra, Esme-re, ekkor Esme is a kezét nyújtotta– ő itt Esme, az anyám.

Majd folytattam a bemutatást, amíg húgomnak be nem mutattam mindenkit, de nem tudom, hogy húgom, hogy reagált, mert még mindig nem éreztem az érzéseit, és az arcáról sem tudtam semmit leolvasni.

Selena Coleridre, a vámpír - 2. fejezet

Találkozások

Amikor az utolsó szót is kimondtam, megjelent a szobában, a másik hét vámpír, és a félvér lány, és én döbbenten tapasztaltam, hogy a hét vámpír közül, az egyik nagyon is ismerős, mert ő az én halottnak hitt bátyám, Jasper. Ahogy észrevettem, ő is megismert, mert hirtelen kővé dermedt. Annyira hiányzott nekem, annyira fájt, amikor azt hittük, hogy meghalt, csak szerelmem tartotta bennem a lelket, ha ő nincs, akkor lehet, hogy én is mentem volna bátyám után. Most, hogy kiderült, hogy él hatalmas boldogság fogott el, ezért gondolkodás nélkül rohantam oda hozzá, és öleltem át, ő is szorosan tartott engem, ha ember lettem volna, akkor biztosan eltörnek a csontjaim, de én már vámpír vagyok. Amint hozzáértem, úgy az ő összes emléke átéltem, és egy pillanatra mérhetetlen düh, és ölési vágy fogott el, amikor a Maria-val kapcsolatos emlékeit láttam, mennyit bántotta szegény Jaspert. Olyan jó volt a karjaiban lenni. A többiek eléggé meglepődtek, de ez érthető, hiszen egy ismeretlen vámpír érkezik, és ráadásul még ölelgetem is az egyik családtagjukat, és mellesleg Jasper sem ellenkezik az ellen, hogy megöleljem. Már jó ideje szorongattuk így egymást, amikor hirtelen megszólalt:

- Jaj, kicsim, annyira hiányoztál, azt hittem hogy meghaltál. –mondta Jasper

- Te is hiányoztál nekem, és én is azt hittem, hogy meghaltál. – mondtam Jasper-nek

- Elnézést, de ti ismeritek egymást? –kérdezte egy vékony, rövid fekete hajú lány, ő Jasper párja, láttam, hogy néznek egymásra, és láttam mind Carlisle, mint Jazz emlékeiben is Alice-t, de most szegény lány szomorúnak tűnik. Nagyon szimpatikus. Jasper elengedett, és odament megölelni a párját.

- Igen édes ismerjük egymást, de ne legyél féltékeny. –Próbálta nyugtatni, és vigasztalni Bátyám a kedvesét.

- Szia!- köszöntem neki, és a kezemet nyújtottam – én Selena Coleridre vagyok, Jasper húga – gondoltam, jobb lesz, ha inkább bemutatkozom, még mielőtt félreérti a helyzetet, amit nem szeretnék. Mindenki meglepődött, amikor megtudták, hogy Jasper-rel testvérek vagyunk. A lány kezet rázott velem, és úgy vettem észre, meg éreztem is, hogy megkönnyebbült.

- Szia! Én Alice Cullen vagyok, Jasper felesége. Ti tényleg testvérek vagytok, de az hogy lehet?

- Örülök, hogy megismerhetlek Alice. Mi egy családból származunk, amikor még emberek voltunk, aztán Jazzy egyszer csak eltűnt, mindenki azt hitte, hogy meghalt, de majd mesélek bővebben, ha már vadásztunk. Rendben?

- Persze. Jazzy?

- Tudod drágám, amikor még emberek voltunk, már akkor is sokan hívtak Jazz-nek, és aztán ebből lett a Jazzy, de csak a húgom hívott így, én meg mindig Selly-ztem, mert őt mindenki Sell-nek becézte. Selly, engedd meg, hogy bemutassam a családom. Az apámat, Carlisle-t már ismered – mutatott Carlisle-ra, aztán a mellette álló nőre, akinek karamell színű haja volt, és akit már szintén láttam Carlisle, és bátyám emlékei közt. Ő Esme Carlisle felesége, és tudtam, hogy itt ki kicsoda, de hagytam, hogy fivérem bemutasson nekik. Amikor „fogadott” anyjára mutatott, akkor Esme is a kezét nyújtotta, így az ő emlékei is elleptek – ő itt Esme, az anyám.

Esme gyengéden megölelt, amolyan anyai ölelés volt. Jazzy folytatta a bemutatást, amíg be nem mutatta a teljes családját, és így máris tudtam mindenkiről, hogy ki kicsoda, és hogy kivel mi történt, láttam mindegyikőjük emlékeit, bár mondjuk hallani már hallottam róluk, sőt volt, kit már láttam korábban. Miután bátyám mindenkit bemutatott, elindultunk vadászni.

Selena Coleridre, a vámpír - 1. fejezet

Ismeretlen ismerősök

A forks-i erdőben sétáltam már napok óta, és már legalább féléve nem táplálkoztam, nagyon gyenge lettem, amikor hirtelen megpillantottam egy gyönyörű hófehér házat. A vámpírszaglásomnak köszönhetően tudtam, hogy a házban nyolc vámpír van, és egy félvér. Egy kicsit közelebb mentem a házhoz, mire mind a kilencen kijöttek a ház elé, a verandára. Mind a kilencen gyönyörűek voltak, és mindegyikőjüknek olyan aranybarna színű szeme volt, mint amilyen nekem is volt valamikor, most a táplálkozásom hiánya miatt fekete a szemem, de ezek szerint ők is állatvérrel táplálkoznak. Egyébként hosszú, hullámos szőke hajam van. Magas és vékony vagyok. Amikor jobban megnéztem őket, láttam hogy a nyolc vámpír, négy szerelmes párból áll, és az egyik pár gyermeke a félvér lány. Ezt éreztem is, mert az egyik képességem az volt, hogy éreztem a körülöttem lévők érzéseit, és befolyásolni is tudtam azokat. Amikor éreztem a szerelmüket, és láttam, hogyan védelmezik egymást, halott szívembe iszonyatos fájdalmat éreztem, ezért megfordultam, hogy elmenjek innen, de amikor indulni akartam volna az ellenkező irányba, vámpír létemre hirtelen szédülni kezdtem, és egy pillanat múlva nem láttam semmit, csak az engem körülvevő sötétséget. Nem tudom mióta voltam eszméletlen, de egyszer csak valami langyos folyadékot éreztem a számban, és kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy ez vér, majd lassan magamhoz tértem. Amikor kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy már nem kint vagyok az erdő szélén, hanem egy szobában, és az előbb látott vámpírok közül, egy szőke férfi aggódva figyel. Nem tudom, hogy kerültem ide, de biztos ők hoztak be. Nagyon kedvesnek tűnt, és amikor észrevette, hogy magamhoz tértem, rögtön ott termett mellettem, és vizsgálni kezdett, már amennyire egy vámpírt meg lehet vizsgálni.

- Szia, az én nevem Dr. Carlisle Cullen. – nyújtotta a kezét felém, amit én szívesen elfogadtam, de amint kezet fogtunk, egyik képességemnek köszönhetően, láttam, hogy mi történt egész élete, és létezése során vele. - Megkérdezhetem, hogy ki vagy, és hogy miért estél össze? – kérdezte kedvesen Carlisle.

- Jó napot! A nevem Selena Coleridre, és valószínűleg azért estem össze, mert már legalább fél éve nem vadásztam, és emiatt elég gyenge lettem. –válaszoltam kedvesen Carlisle-nak

- Értem. Kérlek, hívj Carlisle-nak, és nyugodtan tegezz. Nem lenne esetleg kedved itt maradni velem és a családommal? Szívesen látunk téged. –mondta Carlisle

- Köszönöm, szívesen maradnék veletek, ha nem zavarok. –mondtam

- Igen örömmel látunk. Akkor most mi lenne, ha elmennél vadászni, és utána mesélhetnél magadról. Ha szabad kérdeznem, akkor te mivel táplálkozol? –kérdezte Carlisle

- Ez egy jó ötlet, tényleg rám férne már egy vadászat, egyébként én is állatvérrel táplálkozom, akár csak ti.

- Ezt örömmel hallom, nagyon kevés vámpír él állatvéren.

- Igen, tényleg kevesen. Akkor én most elmegyek vadászni.

- Várj, nem zavarna, ha esetleg elkísérnénk? Mi is mostanában terveztünk vadászni.

- Nem, természetesen nem zavarna. –mondtam mosolyogva.

Selena Coleridre, a vámpír - Prológus

A történetem egy nem éppen hétköznapi lányról, Selena Coleridre-ról szól, aki vámpír. Kicsit több, mint fél éve vesztette el szerelmét, Dr. Spencer Coleridre-t, aki szintén vámpír volt. Most érkezett Forks-ba, itt ismerkedik meg a Cullen családdal.