Selena Coleridre, a vámpír - 3. fejezet

Ismerős ismeretlen

(Jasper szemszöge)

A nappaliban volt az egész család, kivéve Esme, ő a konyhában főzött, mert el akart menni az árva gyerekekhez. Esme általában hetente kétszer ment el az árvaházba az ottani gyerekekhez, szeret ott lenni, és foglalkozni velük. Valamint Carlisle nem volt a nappaliban, mert ő a dolgozószobájában tevékenykedett. Emmett és Rosalie nézték a tv-t, Edward és Bella Renesmee-vel játszottak, míg Alice az ölemben ült, és úgy beszélgettünk, amikor mindannyian megéreztük egy idegen vámpír illatát. Mindannyian kimentünk a ház elé a verandára, hogy megnézzük, hogy ki jött a házunk közelébe. Amikor kiértünk, megláttunk egy gyönyörű magas és vékony vámpírlányt, akinek hosszú, hullámos szőke haja volt. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam, hogy honnan. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ugyanis nem éreztem a vámpír lány érzéseit, ezért Alice-t gyengéden egy kicsit magam mögé toltam, ám ekkor egy másik érdekes dolog történt. A vámpírlány amint meglátott minket, megfordult, és készült elindulni, amikor egyszer csak összeesett. Nem tudtuk mi történt, ezért Carlisle odament, és felvette a karjaiba, majd bevitte a házba, egyenesen a dolgozószobájában kialakított rendelőbe, minket pedig kiküldött. Mindenkiben volt egy kis félelem, és Rosalie-n kívül mindenki aggódott is a vámpírlányért. Aztán hirtelen meghallottuk, hogy a lány ébredezni kezd, majd hallottuk, ahogy apánk és a lány bemutatkoznak egymásnak, utána pedig, hogy Carlisle meghívja, hogy maradjon nálunk, és ajánlja neki, hogy menjen el vadászni, és ekkor meg tudtuk, hogy ő is állatvéren él, akárcsak mi. Hallottuk, amikor Carlisle megkérdezte, hogy nem lenne-e gond, ha mi is vele mennénk, és amikor a lány azt mondta, hogy nem zavarna, akkor mindannyian bementünk hozzájuk, a szobába. Amikor bementünk a szobába, akkor mindannyian ránéztünk a vámpírlányra, és ekkor én teljesen ledöbbentem, hiszen ismerős volt a lány, felismertem benne a húgomat, akiről azt hittem, hogy már rég meghalt, erre most itt van a házunkba, méghozzá vámpírként. Még mindig döbbentem álltam ott, amikor Selly hirtelen a nyakamba ugrott, és én is szorosan öleltem őt. Olyan jó volt a karjaimban tartani őt, annyira hiányzott, mert amikor még emberek voltunk, ő állt hozzám a legközelebb, nagyon szerettük egymást, és én azt hittem, hogy már rég meghalt, de nem, itt van, „él”, és ez boldogsággal töltött el. Éreztem családom meglepettségét, de most ez sem érdekelt. Már jó ideje öleltük egymást, amikor megszólaltam:

-          Jaj, kicsim, annyira hiányoztál, azt hittem hogy meghaltál. –mondtam Selly-nek

-          Te is hiányoztál nekem, és én is azt hittem, hogy meghaltál. – válaszolta húgom

-          Elnézést, de ti ismeritek egymást? – kérdezte szerelem, Alice, és éreztem a belőle áradó szomorúságot, féltékenységet, és a csalódottságot, Elengedtem húgom, és odamentem kedvesemhez, és átöleltem.

-          Igen édes ismerjük egymást, de ne legyél féltékeny. –Próbáltam nyugtatni, és vigasztalni kedvesem.

-          Szia!- köszönt neki Selena, és a kezét nyújtotta Alice-nek – én Selena Coleridre vagyok, Jasper húga – mutatkozott be húgom, és éreztem, hogy szerelmem nyugodtabb lett karjaimba, majd kezet fogott Selly-vel. Mindenki meglepődött azon, hogy Sell és én testvérek vagyunk.

-          Szia! Én Alice Cullen vagyok, Jasper felesége. Ti tényleg testvérek vagytok, de az hogy lehet?

-          Örülök, hogy megismerhetlek Alice. Mi egy családból származunk, amikor még emberek voltunk, aztán Jazzy egyszer csak eltűnt, mindenki azt hitte, hogy meghalt, de majd mesélek bővebben, ha már vadásztunk. Rendben?

-          Persze. Jazzy?

-          Tudod drágám, amikor még emberek voltunk, már akkor is sokan hívtak Jazz-nek, és aztán ebből lett a Jazzy, de csak a húgom hívott így, én meg mindig Selly-ztem, mert őt mindenki Sell-nek becézte. Selly, engedd meg, hogy bemutassam a családom. Az apámat, Carlisle-t már ismered – mutattam Carlisle-ra, aztán „anyámra, Esme-re, ekkor Esme is a kezét nyújtotta– ő itt Esme, az anyám.

Majd folytattam a bemutatást, amíg húgomnak be nem mutattam mindenkit, de nem tudom, hogy húgom, hogy reagált, mert még mindig nem éreztem az érzéseit, és az arcáról sem tudtam semmit leolvasni.

Selena Coleridre, a vámpír - 2. fejezet

Találkozások

Amikor az utolsó szót is kimondtam, megjelent a szobában, a másik hét vámpír, és a félvér lány, és én döbbenten tapasztaltam, hogy a hét vámpír közül, az egyik nagyon is ismerős, mert ő az én halottnak hitt bátyám, Jasper. Ahogy észrevettem, ő is megismert, mert hirtelen kővé dermedt. Annyira hiányzott nekem, annyira fájt, amikor azt hittük, hogy meghalt, csak szerelmem tartotta bennem a lelket, ha ő nincs, akkor lehet, hogy én is mentem volna bátyám után. Most, hogy kiderült, hogy él hatalmas boldogság fogott el, ezért gondolkodás nélkül rohantam oda hozzá, és öleltem át, ő is szorosan tartott engem, ha ember lettem volna, akkor biztosan eltörnek a csontjaim, de én már vámpír vagyok. Amint hozzáértem, úgy az ő összes emléke átéltem, és egy pillanatra mérhetetlen düh, és ölési vágy fogott el, amikor a Maria-val kapcsolatos emlékeit láttam, mennyit bántotta szegény Jaspert. Olyan jó volt a karjaiban lenni. A többiek eléggé meglepődtek, de ez érthető, hiszen egy ismeretlen vámpír érkezik, és ráadásul még ölelgetem is az egyik családtagjukat, és mellesleg Jasper sem ellenkezik az ellen, hogy megöleljem. Már jó ideje szorongattuk így egymást, amikor hirtelen megszólalt:

- Jaj, kicsim, annyira hiányoztál, azt hittem hogy meghaltál. –mondta Jasper

- Te is hiányoztál nekem, és én is azt hittem, hogy meghaltál. – mondtam Jasper-nek

- Elnézést, de ti ismeritek egymást? –kérdezte egy vékony, rövid fekete hajú lány, ő Jasper párja, láttam, hogy néznek egymásra, és láttam mind Carlisle, mint Jazz emlékeiben is Alice-t, de most szegény lány szomorúnak tűnik. Nagyon szimpatikus. Jasper elengedett, és odament megölelni a párját.

- Igen édes ismerjük egymást, de ne legyél féltékeny. –Próbálta nyugtatni, és vigasztalni Bátyám a kedvesét.

- Szia!- köszöntem neki, és a kezemet nyújtottam – én Selena Coleridre vagyok, Jasper húga – gondoltam, jobb lesz, ha inkább bemutatkozom, még mielőtt félreérti a helyzetet, amit nem szeretnék. Mindenki meglepődött, amikor megtudták, hogy Jasper-rel testvérek vagyunk. A lány kezet rázott velem, és úgy vettem észre, meg éreztem is, hogy megkönnyebbült.

- Szia! Én Alice Cullen vagyok, Jasper felesége. Ti tényleg testvérek vagytok, de az hogy lehet?

- Örülök, hogy megismerhetlek Alice. Mi egy családból származunk, amikor még emberek voltunk, aztán Jazzy egyszer csak eltűnt, mindenki azt hitte, hogy meghalt, de majd mesélek bővebben, ha már vadásztunk. Rendben?

- Persze. Jazzy?

- Tudod drágám, amikor még emberek voltunk, már akkor is sokan hívtak Jazz-nek, és aztán ebből lett a Jazzy, de csak a húgom hívott így, én meg mindig Selly-ztem, mert őt mindenki Sell-nek becézte. Selly, engedd meg, hogy bemutassam a családom. Az apámat, Carlisle-t már ismered – mutatott Carlisle-ra, aztán a mellette álló nőre, akinek karamell színű haja volt, és akit már szintén láttam Carlisle, és bátyám emlékei közt. Ő Esme Carlisle felesége, és tudtam, hogy itt ki kicsoda, de hagytam, hogy fivérem bemutasson nekik. Amikor „fogadott” anyjára mutatott, akkor Esme is a kezét nyújtotta, így az ő emlékei is elleptek – ő itt Esme, az anyám.

Esme gyengéden megölelt, amolyan anyai ölelés volt. Jazzy folytatta a bemutatást, amíg be nem mutatta a teljes családját, és így máris tudtam mindenkiről, hogy ki kicsoda, és hogy kivel mi történt, láttam mindegyikőjük emlékeit, bár mondjuk hallani már hallottam róluk, sőt volt, kit már láttam korábban. Miután bátyám mindenkit bemutatott, elindultunk vadászni.

Selena Coleridre, a vámpír - 1. fejezet

Ismeretlen ismerősök

A forks-i erdőben sétáltam már napok óta, és már legalább féléve nem táplálkoztam, nagyon gyenge lettem, amikor hirtelen megpillantottam egy gyönyörű hófehér házat. A vámpírszaglásomnak köszönhetően tudtam, hogy a házban nyolc vámpír van, és egy félvér. Egy kicsit közelebb mentem a házhoz, mire mind a kilencen kijöttek a ház elé, a verandára. Mind a kilencen gyönyörűek voltak, és mindegyikőjüknek olyan aranybarna színű szeme volt, mint amilyen nekem is volt valamikor, most a táplálkozásom hiánya miatt fekete a szemem, de ezek szerint ők is állatvérrel táplálkoznak. Egyébként hosszú, hullámos szőke hajam van. Magas és vékony vagyok. Amikor jobban megnéztem őket, láttam hogy a nyolc vámpír, négy szerelmes párból áll, és az egyik pár gyermeke a félvér lány. Ezt éreztem is, mert az egyik képességem az volt, hogy éreztem a körülöttem lévők érzéseit, és befolyásolni is tudtam azokat. Amikor éreztem a szerelmüket, és láttam, hogyan védelmezik egymást, halott szívembe iszonyatos fájdalmat éreztem, ezért megfordultam, hogy elmenjek innen, de amikor indulni akartam volna az ellenkező irányba, vámpír létemre hirtelen szédülni kezdtem, és egy pillanat múlva nem láttam semmit, csak az engem körülvevő sötétséget. Nem tudom mióta voltam eszméletlen, de egyszer csak valami langyos folyadékot éreztem a számban, és kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy ez vér, majd lassan magamhoz tértem. Amikor kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy már nem kint vagyok az erdő szélén, hanem egy szobában, és az előbb látott vámpírok közül, egy szőke férfi aggódva figyel. Nem tudom, hogy kerültem ide, de biztos ők hoztak be. Nagyon kedvesnek tűnt, és amikor észrevette, hogy magamhoz tértem, rögtön ott termett mellettem, és vizsgálni kezdett, már amennyire egy vámpírt meg lehet vizsgálni.

- Szia, az én nevem Dr. Carlisle Cullen. – nyújtotta a kezét felém, amit én szívesen elfogadtam, de amint kezet fogtunk, egyik képességemnek köszönhetően, láttam, hogy mi történt egész élete, és létezése során vele. - Megkérdezhetem, hogy ki vagy, és hogy miért estél össze? – kérdezte kedvesen Carlisle.

- Jó napot! A nevem Selena Coleridre, és valószínűleg azért estem össze, mert már legalább fél éve nem vadásztam, és emiatt elég gyenge lettem. –válaszoltam kedvesen Carlisle-nak

- Értem. Kérlek, hívj Carlisle-nak, és nyugodtan tegezz. Nem lenne esetleg kedved itt maradni velem és a családommal? Szívesen látunk téged. –mondta Carlisle

- Köszönöm, szívesen maradnék veletek, ha nem zavarok. –mondtam

- Igen örömmel látunk. Akkor most mi lenne, ha elmennél vadászni, és utána mesélhetnél magadról. Ha szabad kérdeznem, akkor te mivel táplálkozol? –kérdezte Carlisle

- Ez egy jó ötlet, tényleg rám férne már egy vadászat, egyébként én is állatvérrel táplálkozom, akár csak ti.

- Ezt örömmel hallom, nagyon kevés vámpír él állatvéren.

- Igen, tényleg kevesen. Akkor én most elmegyek vadászni.

- Várj, nem zavarna, ha esetleg elkísérnénk? Mi is mostanában terveztünk vadászni.

- Nem, természetesen nem zavarna. –mondtam mosolyogva.

Selena Coleridre, a vámpír - Prológus

A történetem egy nem éppen hétköznapi lányról, Selena Coleridre-ról szól, aki vámpír. Kicsit több, mint fél éve vesztette el szerelmét, Dr. Spencer Coleridre-t, aki szintén vámpír volt. Most érkezett Forks-ba, itt ismerkedik meg a Cullen családdal.